Szervezet közlemény

   Megyei és városi újságok hírei (1952-es választások) - Garfield közleménye

Gregory Hammer lakossági fóruma

Kiadta: Gregory Hammer
Kiadva: 1952. október 18., szombat

Gregory Hammer Columbia város főleg kék-gallérosok által lakott negyedében a  helyi kis-színház épületében tartott lakossági fórumot ahova több százan eljöttek, a színház kapacitása 300 ember, ezt jó páran felülmúltak, hiszen kihangosítás révén míg a színház előterében is sokan hallgatták mit mond a politikus. Beszédéből kisebb részleteket emeénénk ki:

"... Nagyon rossz úgy hiszem, hogy akár itt a városban akár máshol a régióban gyenge minőségűek az utak. Ez egyrészt rossz a gazdaságnak, hiszen lassítja az áruforgalmat, másrészt az embereket is érinti közvetlenül, hiszen senki sem szereti mikor tönkre megy a nehezen megszerzett autója a kátyúktól avagy teszem azt a busz amivel eljut A-ból B pontba olyan szinten kényszerül lassú sebességre hogy emiatt késik el munkahelyéről. Nem beszélve arról, hogy a lassuló áruforgalom miatt könnyen máshova mehetnek  cégek, mely pedig munkanélküliséget fog okozni... Szerintem nem is kell folytatnom. Kötelességemnek érzem, hogy javítsunk ezen a helyzetem, és ha megválasztanak szenátornak garantálom hogy az egész térség infrastruktúrális helyzete nagyon komoly mértékben javulni fog."

"... Ahogy elmondtam nyitó beszédemben is nagyon fontos, hogy igazi felvilágosult emberekként viselkedjünk, le kell magunkról ráznunk a rasszizmust és megbélyegzést. Most is látom, hogy nagyon sok afro-amerikai honfitársunk ül itt velünk és ennek én szívből örülök. Nekünk északiaknak meg kell mutatni az utat Cironia többi része számára is. Az én szenátorságommal a helyi fehér és afro-amerikai közösségek csak egy olyan jelöltet nyerhetnek ki mindenféle bőrszínű embert egyaránt teljes szívével és lelkületével fog képviselni.."

"Nagyon sok dolgunk, azon az első feladat az Önöké. Nem szabad hagynunk, hogy egy olyan ember kerülhessen pozícióba a mi megyénkben aki már az ellenzék első megnyilvánulását letromfolta, miközben mi csak az igazságot mondtuk el. Kérdem én... Egy olyan politikus aki ilyen reakciókat, gondolok itt személyemet a Cook-i reform pártiakhoz való hasonlítására például...Vicces nem? Egy reform párti mondja azt hogy olyan vagyok mint a reform párti politikus... Szerintem ez nagyon jól megmutatja, hogy még bizonyos politikusok abból a pártból maguk számára sem tisztázták le a Cook-i helyzetet. Szóval aki ilyeneket produkál az első ellenzék megnyilvánulásokra attól hogy várhatnánk majd el, hogy konstruktív lesz vezetőként és nem csak a saját vaskalapos látásmódját akarja mindenkire ráerőltetni? Én szenátorként minden véleményre kíváncsi leszek és nem kívánom megosztani ezen megyét. Vannak szoicális és társadalmi kérdések melyekből nem engedek, de ezen pontok szerintem minden jó érzésű ciron ember számára elfogadhatóak, viszont biztos hogy lesznek szenátorságom alat olyan kérdések melyekben kompromisszumot kell kötni. Én megfogom tudni, tisztelt ellenfelem reakcióiból ítélve Ő erre nem lesz képes..."

 

/Kenwood Star/

0 0
 
vissza

   Üzenőfal

2024. ápr. 14. Dominick Stannard: Van még itt valaki?

2023. nov. 11. Peter Bedroom: Peti? Lesz meg ebbol valami?

2023. máj. 17. Laura Grey: Sziasztok ! Na mi újság a játékkal? Még mindig fejesztés alatt van? vagy halott lett az egész project

2023. márc. 05. Peter Bedroom: na lesz valami a jatekbol? kicsit mar sokallom a fejlesztesi idötennyi ido alatt megcsinalom a nasa honlapjat bakker

2023. jan. 28. Dr.Szöllösi Dominik: sziasztok

2023. jan. 28. Dr.Szöllösi Dominik: sziasztok uj ember vagyok miniszter elnöki pózícíóra pályázom szavazattok rám majd

2023. jan. 28. George Lee: sziasztok, ma menni fog egy köremail!

2023. jan. 23. Benedict Decker: Hello

2022. dec. 03. Francis J. Wright: Üdv Mindenkinek!

2022. dec. 03. Francis J. Wright: Üdv Mindenkinek!

2022. dec. 03. Francis J. Wright: Üdv Mindenkinek!

2022. nov. 19. Peter Bedroom: Remélem a a játékidöt is jol átfogjátok gondolni sokkal legenyesebb attol hogy mikor kezdödik a játék

2022. nov. 13. George Lee: Sziasztok, most már elkezdünk dolgozni a változásokon, a sztorin, fogunk jelentkezni

2022. nov. 10. Francis J. Wright: Sziasztok! Mi újság?

2022. okt. 10. Peter Bedroom: Szia eltelt 2 honap kb van már valami elorelepes?

2022. aug. 14. George Lee: köszi

2022. aug. 14. Peter Bedroom: Rendben ram szamithatsz a kezdesnel sot ha barmiben segithetek menet kozben szolj.

2022. aug. 14. George Lee: Sziasztok, már dolgozok a játék átdolgozásán, egy olyan formában, amit hasonló szimulációban lehet folytatni, de sokkal történetközpontúbb, és döntéscentrikus lesz, új térben

2022. aug. 09. Dr. Terence Rothman: Varhato valami a jatekkal kapcsolatban? vagy vegleg mondjunk le rola?

2022. ápr. 25. Adolf Hitler: Ne csak lapítsatok, ha idejön a Führer

2022. ápr. 25. Adolf Hitler: Mondjátok el

2022. ápr. 25. Adolf Hitler: Hol találom az önéletrajzomat

2022. ápr. 25. Adolf Hitler: Heil én!

2022. ápr. 25. Adolf Hitler: Heil én!

2022. ápr. 24. Peter Bedroom: Sziasztok lesz valami? vagy felejtsuk el Cironiat?

2022. márc. 12. George Lee: Sziasztok, sajnos egy munka miatt április elejére csúszik sok minden, viszont közben alakítunk át pár dolgot, ami jobbá teszi az élményt, nem felejtettük el Cironiát

2022. febr. 15. Fernand Geber: Nincs valami nagy nyüzsgés

2021. dec. 24. George Lee: még nagyobb elánnal most már nekem is kevesebb munkám lesz

2021. dec. 19. George Lee: sziasztok, úgy gondolom, hogy az ünnepek után már lehet indulni, ha vagyunk legalább öten-hatan

2021. dec. 14. Peter Bedroom: Peti, fórum!

2021. dec. 06. Alexander Smith: Jelenleg stagnálás.

2021. dec. 05. Francis J. Wright: Együttérzek. Első karácsonyom lesz, vizsgaidőszak nèlkül. Kemény időszak fizikailag, mentálisan egyaránt. És itt Curoniában mi a helyzet?

2021. dec. 05. Francis J. Wright: Együttérzek. Első karácsonyom lesz, vizsgaidőszak nèlkül. Kemény időszak fizikailag, mentálisan egyaránt. És itt Curoniában mi a helyzet?

2021. dec. 04. Alexander Smith: Közeledik a vizsgaidőszak

2021. dec. 02. Francis J. Wright: Sziasztok! Mi újság?

2021. dec. 02. Francis J. Wright: Sziasztok! Mi újság?

2021. dec. 02. Francis J. Wright: Sziasztok! Mi újság?

2021. aug. 15. Peter Bedroom: Fórum otletek, javaslatok....

2021. jún. 10. George Lee: ma 20 órától szenátusi szavazások következnek!

2021. jún. 03. George Lee: már nem

2021. jún. 03. Robert O'Connor: Rendben, meg épp nézem még mindig Május van Cironiában ? :O

2021. jún. 03. George Lee: CONGRESSIONAL RECORD cikk, benne a mai szavazásra kerülő javaslatok tartalmi kivonatával.

2021. jún. 03. George Lee: Módosító javaslatok összefoglalója délután olvasható lesz.

2021. jún. 03. George Lee: Szavazni

2021. jún. 03. George Lee: Sziasztok, ma 20 órától kezdődnek a szavazások a Szenátusban. Mindenki egyenként tud majd

2021. máj. 31. Danny Sanchez JR.: Elnézést a triplikált közleményért, már Petinek is jeleztem hogy huncutkodik a netem, mert Telekom hálózatépítést végez nálunk

2021. máj. 10. George Lee: 20:45-től lehet felszólalni a szenátusban,egészen egyig kivételt képez, ha valaki a kisebbségi vagy a többségi vezetőt képviseli, akkor a reggeli ügyek alatt is szabad

2021. máj. 09. Peter Bedroom: tulbuzgó voltam

2021. máj. 09. George Lee: Szia, még nem is került napirendre illetve a holnapi nap folyamán tudsz majd hozzászólni

2021. máj. 09. Danny Sanchez JR.: Szenátus-törvénylavaslat vitája, szót kértem

   Online (0)

 
Cironia politikai-gazdasági szerepjáték - Madenia CMS v2.0b © 2016-2024 Balla Péter / Molnár Dénes | Adatkezelési tájékoztató